2025. 07. 31.

Pályaorientációs programokkal is találkozhatnak a fiatalok az Erzsébet-táborokban

Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára a Zánkai Erzsébet-táborban tett látogatásán elmondta: a balatoni nyári táborokban tematikus napok vannak, a szerdai nap mindig a hősökről szól, amikor például tűzoltókkal, mentőkkel, rendőrökkel találkozhatnak a fiatalok, és nem előadásokon, hanem élményfoglalkozásokon ismerkedhetnek meg ezekkel a hivatásokkal a táborozók.

Tovább

2025. 07. 29.

Varga-Bajusz Veronika: Az Erzsébet-tábor több mint nyaralás, hiszen tartalmas, szórakoztató, és egyben tudást is ad a fiataloknak

A Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a Zánkai Erzsébet-táborban elmondta: a programok öt alappillér – tudomány, sport, magyarság, kultúra, kereszténység – köré szerveződnek. Hétfőnként, a Tudomány napján pluszismereteket kaphatnak a gyerekek akár a digitalizáció, akár a pénzügyi tudatosság terén, az élővilággal és az állatvédelemmel ismerkedhetnek, és az Integrált Jogvédelmi Szolgálat is ekkor kapcsolódik be a gyermekjogok, valamint egyéb ismeretek tudatosításával.

Tovább

2025. 07. 29.

Az elmúlt évekhez hasonlóan tanodás gyerekek is nyaralnak a nyári Erzsébet-táborokban

Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke arról beszélt: az alapítványnak fontos, hogy mindenhonnan eljussanak a gyerekek a táborokba. Hozzáfűzte, a tanodákban tanuló gyerekek előnyt élveznek, ennek köszönhető, hogy nagy számban vehetnek részt a táborokban. „Fontos az, hogy rászoruló gyerekeknek a kikapcsolódás mellett életpályát, lehetőségeket mutassunk” – emelte ki az alapítvány elnöke.

Tovább

2025. 07. 29.

Az Erzsébet-táborokban szeretettel nevelik a gyermekeket – fogalmazott a fiatalokért is felelős államtitkár a Fonyódligeti Erzsébet-táborban

Az Erzsébet-táborok többek egy nyaralóhelyszínnél, olyan közeget jelentenek, ahol szeretettel nevelik a gyerekeket – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szerdán a Fonyódligeti Erzsébet-táborban. Sztojka Attila, a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az Erzsébet-táborok jó példái az állam és egyház együttműködésének.

Tovább

2025. 07. 29.

Látogatást tett a Zánkai Erzsébet-táborban és gyerekekkel vett részt programokon Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke

Az Erzsébet-táborban a gyerekekkel való találkozásról az államfő közösségi oldalán megjelent videóban így fogalmazott: „Zánkán jártam, ahol a gyermekzsivaj melódiává nemesül. A táborban a mosoly a hivatalos valuta, a gondoskodás pedig példaértékű”.

Tovább

2025. 07. 15.

Szívbeteg gyermekeket látogatott meg a zalaszabari Gyógyító Szent Erzsébet-táborban Koncz Zsófia államtitkár

Az Erzsébet Alapítvány által működtetett Zalaszabari Erzsébet-táborban megvalósuló Gyógyító Szent Erzsébet-táborokban a gyerekek egyszerre tudnak töltődni és gyógyulni. Zalaszabarban már 2017 óta tartanak betegséggel élő, illetve gyógyulófélben lévő gyerekek számára Erzsébet-táborokat, de az idei az első év, hogy a 2023-as tulajdonosváltás után teljes mértékben a gyógyító táboroké a jelenlegi helyszín, így idén itt mintegy 600 gyereket tudnak táboroztatni. A gyerekek folyamatosan a számukra megfelelő orvosi és ápolói felügyelet mellett vesznek részt a programokban, és egyetemisták – GyógyítóTESO-k – is segítik a táborozást.

Tovább

2025. 07. 09.

Felavatták az Erzsébet-táborok teljesen új építésű hajóját, a Szent Erzsébet katamaránt

Az ünnepi eseményen Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke emlékeztetett: mostanra mindegyik nagy táborhelyszínüket megújították, a hajók közül pedig előbb 2019-ben a Szent Imre motorost, majd 2021-ben a Szélkirálynő nevű vitorlást újították meg, idén pedig egy teljesen új építésű hajóval bővült a flottájuk. A magyar tervezésű és építésű elektromos hajó a Szent Erzsébet nevet kapta. A 16,6 méter hosszú, 6,4 méter széles „zöld” katamaránon egyszerre 80 táborozó tehet sétautat a Balatonon.

Tovább

2025. 07. 09.

Évről évre egyre színvonalasabb programok várják az Erzsébet-táborokba érkezőket

Idén 110 ezren vakációznak az ottalvós Erzsébet-táborokban, és már a másfél milliót közelíti azok száma, akik részt vettek Erzsébet-táborban - fogalmazott a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Zánkai Erzsébet-táborban, ahol felavatták az Erzsébet-táborok teljesen új építésű hajóját, a Szent Erzsébet katamaránt. Rétvári Bence a hajót modern, korszerű, biztonságos, száz százalékban magyar építésű, és zöld, környezetbarát technológiára épülő hajóként jellemezte.

Tovább
/ 24 oldal